Mesék a Szilánkvilágokból

Ez a könyv egy antológia! A hét történet mindegyike különálló sztori, mégis összeköti őket valami, ez a Szilánkvilágok. A kötet 461 oldal és tizenhárom belső illusztrációt tartalmaz.

A könyv hátoldalán lévő tartalom:

– Mr. Hellard egy újabb álmatlan éjszaka után rájön, hogy kénytelen bizonyos lépéseket tenni azért, hohy élete jobbá váljon..

– Kellie Hanzo nem tudja feledni a különös esetet, ami már több mint két éve történt. Kutatásai soránvalaki feltöri számítógépét. Az ismeretlen egy történetet és egy üzenetet hagy neki..

– A végtelen űrben egy hyperhajó száguld veszett sebességgel. A hajó egyik megfigyelőhelységében két lény rájön, hogy találtak egy élő bolygót..

– A 2400-as években egy zsoldoskatona, munkája során olyan helyre téved ahonnan nem biztos, hogy élve távozik..

– Nubo cityben bevisznek a rendőrségre egy magába zuhant, hallgatag férfit, aki elmeséli előző napjait..

– Valahol a hatalmas Vyr galaxisban két sentinel-démon, mentálisszemekkel egy bizonyos világot keres. Munkájuk közben azonban megtalálják a Szavanna-bolygót, így moziznak egy kicsit..

– A pengedémon egyetlen meghatározott céllal érkezik a Földre.. 

Kiragadott részletek hamarosan!

…

…

…

Az árnyékdémon

Részletek „Az árnyékdémon” című könyvből:

Első részlet:

” …Akkor már a félelem és a harag eggyé vált bennem. Tudtam, hogy sittre kerülök, ha elkapnak. Féltem, hogy a zárt ajtó nem fog tovább engedni. – Ha eddig eljöttem, tovább fogok menni. – Csalódottan felordítottam. Őrült módjára nekimentem az ajtónak. Vállam már fájt de nem érdekelt. Hangosan dübbent az ajtó de a következő pillanatban zárszerkezet megreccsent. Óriási hangzavart csináltam. Belerúgtam az ajtóba még egyszer és még egyszer. Aztán teljes erőmmel nekimentem. Azt hittem, hogy vissza fogok pattanni róla, de végül engedett a brutális erőszaknak. A nagyméretű ajtószárnyak megadták magukat. Egyenesen a tetőre nyíltak. Lihegtem a fáradtságtól, majd kiléptem a huzatba. E felett már csak az épület tetejére szerelt rádió adótorony állt, de oda nem akartam felmenni. Ott voltam egy kilométerrel az utca felett. Megint eleredt az eső! Fáradtnak éreztem magam, de valahogy nyugodtnak is. Az időjárás mintha kitisztította volna a gondolataimat. – Mégis mi a fenét csinálok? Mit keresek én itt? – kérdeztem magamtól némán. A vér már eláztatta a hátamon a ruhámat de a seb tiszta volt, vérem már csak szivárgott. Mindenem fájt! Nagyon! Lenéztem, ökölbe szorított kezeimre majd kinyújtottam újaimat.. elmosolyodtam.. tiszták és vizesek voltak. Nem érdekelt az eső, sem a hideg. Nem fáztam, habár fújt a szél. Éreztem, hogy végleg besokalltam, és nincs visszaút. Harag, félelem, szomorúság és elhagyatottság érzése járt át.   Felnéztem az égre. Elmém kezdett visszatérni a jelenbe aztán ránéztem régi, viharvert telefonra, a képernyő megvilágította arcomat. Elkezdett zavaró lenni fénye. Éreztem, hogy egyre idegesebbé és dühösebbé válok. Magamra voltam dühös. Az elkeseredettség kezdett magába szívni. Emlékképek törtek fel tudatom mélyéről elképesztő sebességgel. A telefont a földre hajítottam, majd elrúgtam a fenébe. Kezdett elborulni az agyam. Kérdések zakatoltak a fejemben. Miért? Miért csinálom ezt? Miért vagyok ilyen? A képek tovább vibráltak gondolataimban, már amennyire vissza tudok emlékezni erre a pillanatra. Mintha minden fájdalmam egyszerre lett volna jelen. Démonaim marcangolták az agyam, felüvöltöttem amennyire csak bírtam, kifeszültem teljesen, ujjaim karmokká görbültek majd keményen ökölbe szorultak ismét. Aztán elhallgattam. Rettenetes dühöt éreztem és csalódást! Csalódás az életben és az emberekben, csalódás a sorsban, és csalódás önmagamban. Majd felrémlett néhány szép emlék, de azonnal tovább is peregtek. – Valahogy mindig a rossz marad meg? – Úgy éreztem felrobbanok. A képek váltottak. Kerestem a pillanatot, hogy mikor szakadt el végleg türelmem cérnája.

Talán épp a meghunyászkodók, vagy a követelőzés miatt? Vagy a sok nyilvánvaló hazugság miatt? – Már olyan mindegy!

Ott voltam. Gondolataim önkéntelenül jöttek a felszínre. Kérdések és kétségek. – Minden bajomnak én vagyok az okozója? Minden rosszat én követtem el? Én, én, én?? – Összevissza kavarogtak az emlékképek. Minden ami megtorlás és visszavágás nélkül maradt életemben, kihagyott lehetőségek, hogy mit miért tettem,vagy mit miért nem tettem. Magyarázat? Magyarázni mindent! Csak, hogy értsenek? Megértsenek? Minek? Miért? Üvöltöttem némán! 

Jeges eső kopogott a tetőn. Mintha távoli szirénákat is hallottam volna lentről. Valahogy eljutottak a külső hangok hozzám, de már nem foglalkoztam semmivel.. Már ott álltam a tető legszélén.

– Szép panoráma nemde? – Hallottam kitudja melyik hangot a fejemben. Lenéztem. A város fényei ugyanazt mutatták mint minden nap. Az alattam elterülő metropolisz mit sem tudott arról mi zajlik éppen felette. Húzott a mélység. Emlékeztem, hogy egy géphang figyelmeztet, hogy lépjek el a permtől mert veszélyes. Felnéztem az égre.. aztán tettem egy lépést előre.. a semmibe..

Halál.

….mi történt?

..Mi van? … most mi van? .. mi ez??

……lassan….tisztult a kép. Nem értettem semmit….- ez lenne a halál? … Feküdtem a betonon. Hol vagyok?!! Mi ez az egész?? A harag hulláma futott át rajtam. Még gyenge vörös árnyalatban láttam mindent. Felkeltem és lassan körbe fordultam. Magasban voltam, azt egyből meg tudtam állapítani, valami épület tetején. Ahogy körbe néztem egy alakot pillantottam meg a sötétben aki az előbb még nem volt ott… és ez a valami lenézett rám. Parázsként izzó szemei megijesztettek. Teljesen ledermedtem. Aztán közelebb lépett hozzám, olyasmi volt mint egy hatalmas ember, úgy nézett le rám.. Biztos voltam benne, hogy legalább négy méter magas!.. Először csak a körvonalait láttam és izzó szemeit. Egy hihetetlenül szikár férfi volt az. (Nem tudom másképp leírni ms. Hanzo..) Emberszerűnek tűnt  de valahogy mégsem. Első ránézésre a legszembetűnőbb a magasságát és a szemeit leszámítva, az iszonyatosan széles vállai voltak. Azonnal tudtam, hogy az ami előttem áll, egyáltalán nem emberi, de még csak nem is földi. Ahogy meg tudtam állapítani a sötétben, ez a valaki, vagy valami teljesen fekete volt és fekete ruhát viselt, már ha lehet egyáltalán annak  nevezni, azokat a rongyokat amit magán viselt, ezek csak úgy lobogtak a szélben. Ahogy dermedten végigmértem az óriást, aprónak és jelentéktelennek éreztem magam.. .. És a fickónak szarvai voltak!.. Pislogtam néhányat, biztosan jól láttam? ….Jól láttam! Szarvak! Ahogy felnéztem, a férfi arcvonásait nem láttam, de azok a szemek! A hideg rázott tőlük. Egy darabig döbbenten, állhattam, csak lassan tisztult ki az agyam. Félelem és kíváncsiság egyvelege maradt bennem. Ki ez? Hogyan került ide, és én hogyan kerültem ide? Egyáltalán hol vagyok? – Élek, lélegzem!  Nem haltam meg! ….”

Második részlet:

 „…. – A párbaj engedélyezett! – Szólt hangosan az arénamester, és mindent tudóan fejet hajtott. Gúnyosan rámosolygott a nőre, aztán kérdőn Axazus-ra nézett.

– Adj bele mindent fekete testvérem!

Axazus felnézett az öreg szeráfra, akin először látott valódi érdeklődést a harcokat tekintve de nem válaszolt semmit.

Az ex-angyal felszállt az aréna közepén lévő oszlopra és jelezte, hogy kezdődhet az összecsapás. A harcnak el kellett kezdődnie! Tiretiának muszáj volt távoznia. Fürkésző tekintettel Axazusra nézett aztán a férfi füléhez hajolt, majd halkan belesuttogott. Ezután ellépett a meglepett férfitól és egy hang nélkül kiment a harctérről.

– Hölgyek és urak! Ma két különleges játékos mérkőzik meg az Arénámban. A vándor fekete ex-angyal a halott, fehér kerub ellen! Harc!

A viadal kezdetét vette…

A kerub mozdulatlanul állt. Axazus ugrásra készen megfeszült és néhány másodperc így telt el. Belenézett ellenfele szemébe, amiben csak halott ürességet látott. Mentális csápjai hiába kutatták át a kerub elméjét, semmit nem talált. A fehér fickó csak egy porhüvely volt, semmi más. Aztán Axazus villámként támadott, lábai kilőtték előre és hosszúkését a megfelelő döfésre emelte. Mozdulata sima és halálos volt de a kerub hihetetlen gyorsan kitért előle és baljával kaszált maga előtt. Axazust elképesztő reflexei mentették  meg a biztos haláltól. Megtörte mozdulatát és a kerub karmokká görbített ujjai elsuhantak a nyaka előtt. Az álcázott démon értetlen arccal hátrált ellenfelétől, a kerub gyorsasága félelmetes volt. – Az a kéz képes lett volna letépni a fejét egy pillanat alatt. – eszmélt rá. Szidta magát, hogy jobban koncentráljon. Veszedelmes ellenfelére fókuszált, aki megint csak mozdulatlanul állt egy helyben és csak nézte őt. Mintha így provokálná. Megint Axazus mozdult elsőként, immáron óvatosabban közelítette meg a halott lényt.  Felmérte a távolságot és hírtelen vágott hosszúkésével. A kerub még a karját sem emelte fel, hogy védekezzen csak elmozdult a fegyver elől. Aztán a következő öt gyors vágáskombinációt is elkerülte. Axazus várta a kerub riposztját, hogy aztán azonnal megfelelően reagálhasson, de mégis ő maga hátrált el, mert tudta, hogy a kerub is csak a pillanatra vár.

A következő másodpercben a halott angyal szája mintha halovány mosolyra húzódott volna, aztán egyszerre mozdultak, de a kerub egy pillanattal gyorsabb volt. Elkapta Axazus csuklóját és hatalmas visszakezes pofont kevert le neki, mire az irdatlan ütéstől Axazus a megtántorodott. A kerub egy pillanat alatt megcsavarta a fogva tartott kezet, mire halk roppanás és hangos káromkodás hallatszott, de aztán elengedte Axazus törött csuklóját és ismét adott neki egy hatalmas pofont. A fekete férfit immáron semmi nem akadályozta, hogy elhátráljon. Fél térdre esve nézett vissza kifejezéstelen ellenfelére. Szemeit résnyire húzta ahogy a kerubra pillantott, arca és kiroppant könyöke fájt de mikor hátratántorodott bevitt egy gyenge találatot fegyvere hegyével és végigkarcolta a kerub hasát. Azonban az élőhalott angyal semmi jelét nem adta fájdalomnak csak halványan bólintott. Először lassan mozdult, de aztán mint egy fúria, letámadta Axazust. Rettenetesen gyors volt, láthatóan nem érdekelte, hogy ellenfelénél fegyver van. Egy kemény ütéssel gyomron találta a fekete ex-angyalt, akinek azonnal megragadta haját és felemelte maga elé, másik kezével kegyetlenül az arcába ütött de aztán láthatóan megtorpant. Axazus szemei dühödten felizzottak. Mintha meglepetés suhant volna át a halott kerub érzelemmentes arcán, amikor visszahúzta hosszában kettévágott öklét. Axazus rögtön kitépte magát a szorításából és elhátrált ellenfelétől. Az élőhalott még a sebeit nézte amik lassan összezáródtak. Axazus vért köpve felszívta magát. Szemei felvillantak. – Na gyere! ….”

Harmadik részlet:

„….A láncszemek szorosan rátekeredtek Axazus lábaira és karjaira, mire felüvöltött és kieresztett karmokkal kaszált Ran felé. A láncszolga csak lehúzta fejét a támadás elől, a karmok pár centire suhantak el arca előtt. Még szorosabbra fonta végtagjait a fekete démonon, mire az felhördült és erejét megfeszítve szétpattintott egy láncszemet. Ran felvinnyogott, de aztán őrült röhögésbe kezdett és egyik vaskos szemekből álló csápjával pofonvágta Axazust, majd a nyakára tekerte egyik végtagját. A fekete démon szája felszakadt az irdatlan ütés hatására, mire iszonyatos harag szállta meg, vért köpve elkapta éppen kiszabadított kezével a nyakára hurkolódó láncot és megfeszítette magát és széttört még egy láncszemet. Mire kapott egy újabb pofont. Aztán még egyet. Jobbról és balról pofozta a lény. Axazus koponyája beszakadt és bal járomcsontja szilánkosra tört, de elkapta a láncokat, ahogy rángatóztak testén viszont  sokra nem ment azon kívül, hogy egyet kettőt összenyomorgatott vagy szétpattintott. Elképesztő ereje ellenére sem tudott mit tenni, és némelyik lánc szögletes és éles szemekből állt, amik mélyen bőrébe vágtak. Axazus mintha egy sokkarú, démoni polippal küzdött volna. Megannyi sebből vérzett, de gyógyulási folyamatai már dolgoztak is. Az egyik lábáról hírtelen leváltak a láncok, mire a másik lábán meg megfeszültek, aztán egy pillanat alatt megfordult szeme előtt a világ. A láncdémon maga elé emelte őt fejjel lefelé, hogy a szemébe nézhessen.

– Megváltoztál te korcs, de én emlékszem rád! Most megfizetsz te mocsok! – üvöltötte.

 Axazus vadul káromkodva próbált szabadulni de sikertelenül. Azt egyből megállapította, hogy ellenfele sokkal nagyobb fizikai erővel rendelkezik, mint ő, és nem olyan érzékeny a sérülésekkel szemben. Viszont úgy tűnt,  Ran, a láncait nem tudta regenerálni. – Azt sem tudom ki a franc vagy te… – hazudta vért köpve.. ..”